Tegyünk a nemzetközi szállítmányok biztonságáért az európai főútvonalakon!

Az európai utakon dolgozó sofőrök és szervezetek folyamatosan esnek áldozatul szervezett bűncselekményeknek és biztonsági incidenseknek. A szállítmányok lopása, rongálása, elvesztése, illetve a bevándorlók elrejtőzése a kamionokban, csupán egy részét jelentik a sofőröket nap, mint nap fenyegető veszélyeknek.  Csupán a szállítmányokkal kapcsolatos lopások több milliárd eurós éves veszteséget jelentenek a szállítmányozó szektornak. A sofőrök minden esetben súlyos fizikai és pszichológiai sérülést szenvednek.

Újabban igen súlyos fenyegetést jelentenek a bevándorlók, akik erőszakkal felszállnak a teherautókra, hogy így csempésszék át magukat a határokon. Ráadásul, ha vámkezeléskor erre fény derül, a sofőrt büntetik meg, akinek minden egyes, a kamionon vagy a konténerekben talált bevándorló után súlyos büntetést kell fizetnie. Ez további anyagi kárt okoz a sérült szállítmányt kezelő szervezet számára, különösen, ha olyan kényes rakományról van szó, mint pl. az élelmiszerek vagy gyógyszeripari szállítmányok.

A Szállítmányozott Vagyontárgyak Védszövetsége (TAPA) egy olyan egyedülálló fórum, amely a globális gyártókat, logisztikai szolgáltatókat, szállítmányozó cégeket, rendfenntartó szervezeteket és hatóságokat, és más, a közös célban érdekelt részvényeseket fogja össze a nemzetközi ellátási láncban bekövetkező károk csökkentése érdekében.

A TAPA és a Cross-Border Research Association (CBRA) tisztában van a helyzettel. Közösen dolgoznak azon, hogy kifejlesszenek egy olyan eszköztárat, amellyel szembeszállhatunk a bűnözéssel és terrorizmussal az európai utakon.

Amíg a TAPA és a CBRA ezen dolgozik, a Mega Fortris szeretne segítséget nyújtani a leggyakrabban előforduló lopásokkal és bevándorlókkal kapcsolatos problémák megoldásához. Több mint 20 éves szállítmány-védelmi tapasztalatunkra támaszkodva a világ minden pontján működő szervezetek már eddig is számtalan lopást előztek meg sikerrel.

A logisztikai szolgáltatókkal szemben folyamatos elvárás az alacsony működési költség, ezért biztonságtechnikai költségvetésük az egyik első terület, ahol megpróbálnak a kiadásokból lefaragni. Ez természetesen olcsóbb, rosszabb minőségű biztonsági plombák vásárlásához vezet. Míg a szervezetek folyton versenyeznek egymással, és próbálnak kisebb költséggel magasabb profitot termelni, elkerüli a figyelmüket, hogy mekkora kockázatnak teszik ki a sofőröket és a szállítmányokat.

Pedig a kiváló minőségű biztonsági plombák és a rossz minőségű biztonsági plombák közötti árkülönbség csupán néhány dollár, font vagy euro. Egy értékes rakományt szállító kamion értéke viszont százezer dollár, font vagy euro, vagy akár még több is lehet!

A Mega Fortris-t számos logisztikai cég keresi fel szaktanácsért, mert szeretnének a szállítmányok biztonságán és biztonsági eljárásaikon javítani. Piackutatási adatok szerint az esetek 80%-a megelőzhető lenne jobb minőségű plombák használatával.

A Mega Fortris mindig olyan, erősebb és jobb minőségű plombák kifejlesztésén dolgozik, amelyek elfogadható áron hozzáférhetőek. Legújabb fejlesztéseink közül kiemelkedik a 2K Klicker konténerplomba, amely nem másolható, mivel két-színű, magas ütésállóságú ABS műanyagból készül. Ugyanezt a két-szín technológiát alkalmaztuk a mini kábelplombák prémium kategóriájában is a 2K MCLP létrehozásakor. Vagy itt van az új Z kábelplomba termékcsaládunk, amely kiváló védelmet nyújt a manipuláció ellen. Zárszerkezete feltörés-védelemmel van ellátva.

Az utakon nagy segítséget jelent az alábbi biztonsági plomba. Úgy véljük, hogy ez felel meg leginkább az ön szállítmányának biztosítására.

MCLZ 500 Kábelplomba


A Mega Fortris új MCLZ kábelplomba termékcsaládja hatalmas előrelépést jelent a globális ellátási lánc biztosításában. Ezen egyedi termék egészen egyedülálló értéket képvisel a biztonsági plombák piacán, így számos biztonság-tudatos ügyfelünk számára jelenti az ellátási lánc hatékony és fejlettebb védelmét. Nincs még egy biztonsági kábelplomba, amely hasonlóan hatékony manipulációt jelző tulajdonságokkal rendelkezne, ezért ez a plomba kiváló védelmet nyújt a manipuláció ellen, és feltörhetetlen zárral rendelkezik.

 

A MCLZ 500 előnyei:


A biztonsági plomba iparban egyedülálló, harmadik generációs, biztonsági kábelplomba. Zárszerkezete nem egyenes kialakítású, így nem lehet dróttal feszegetve feltörni. Ütésálló ABS burkolata egybeöntött, és teljesen befedi a cink zártestet, tehát a manipuláció nyomai egyértelműen felfedezhetők. A burkolata továbbá jól látható, végleges, lézer-gravírozott jelölést tesz lehetővé, így a plombán elhelyezhető a sorozatszám, vonalkód vagy az ügyfél neve, logója is.

A kábel vége a zártestbe véglegesen rögzített, így nem lehet pl. dróttal kihúzni. A nem egyenes kialakítású bemeneti nyílás egy olyan zárszerkezetben végződik, amely egyedülálló feltörés-védelemmel rendelkezik.

Az MCL 500 Z zártestén van elegendő hely nagyobb betűtípussal is lézergravírozott jelzést elhelyezni. Ez a felület kiemelkedően jó manipulációt-jelző tulajdonságokkal rendelkezik, így nyilvánvaló nyom nélkül nem manipulálható.

A Mega Fortris hisz abban, hogy erősebb, és jobb minőségű biztonsági plombák használatával a szervezetek képesek megelőzni a szállítmányok lopását, vagy, hogy illegális bevándorlók rejtőzzenek el a konténerekben. A komolyabb biztonsági célú befektetések hosszú távon ugyanilyen komoly megtakarítást jelentenek a lopások, károk vagy késedelem okozta veszteségek csökkentése révén.